A beavatott

Szereplők: 

Beatrice 'Tris' Prior - Shailene Woodley

Négyes - Theo James

Jeanine Matthews - Kate Winslet

Peter - Mlies Teller

Natalie Prior - Ashley Judd

Eric - Jai Courtney

Christina - Zoë Kravitz

Marcus Eaton - Ray Stevenson

Andrew Prior - Tony Goldwyn

Tori - Maggie Q

Online nézhető: a beavatott - youwatch

Tulajdonképpen nem is tudtam, hogy a filmről, vagy a könyvről írjak véleményt, ugyanis az én elvárásaimnak mindkettő megfelelt, meg persze mindkettőt láttam/olvastam. Hosszas vacillálás után arra jutottam, hogy a filmet részesítem előnyben, mert bár a könyv (természetesen) jobban megfogott, azt már elég rég olvastam, a filmet meg nemrég néztem meg újra, sokkal jobban emlékszem a részletekre. Aki nem látta vagy olvasta, annak dióhéjban elmondom a történet lényegét:

Egy lány, Beatrice (később Tris), egy olyan társadalomban nő fel, ahol az embereket
személyiségcsoportokba kényszerítik. 16 éves korukban választaniuk kell az 5 csoport közül, melyek a következők: Bátrak, Barátságosak, Őszinték, Önfeláldozók és Műveltek. Egy vizsga ugyan megmutatja, melyik csoporthoz tartoznának a személyiségük alapján, de a választási ünnepségen saját maguknak kell

dönteniük erről. A film eleje természetesen Tris kétségbeeséséről szól, ugyanis választania kell a családjának csoportja és a között a csoport között, amerre a szíve húzza. Gonosz leszek, és spoilerezni fogok, ugyanis elárulom, hogy természetesen - mint a legtöbb filmben - az érzések győznek, így Tris a bátrakhoz kerül. Innentől még sok minden történik, Tris fejlődése, és a küszködése, hogy ne essen ki a csoportból egy vizsga során, amin minden bátornak át kell esnie. Azonban már a film első felében (a vizsgán) kiderül, hogy Tris elfajzott, ami abban a társadalomban a legveszélyesebb, hisz nem tudják irányítani, így amint ez kiderül, természetesen rögtön célkeresztbe kerül, meg akarják ölni, és itt jön majd a hős lovag (az álompasi, már ha engem kérdeztek) aki nem hagyja, hogy meghaljon, és akivel mindezt átvészeli. De mindezt sokkal jobban, és hatásvadászabban összefoglalja az előzetes:

Azt el kell ismernem, hogy amikor a könyvet olvastam (mert ahogy az nálam lenni szokott mindig az első a könyv, és utána a film), oda meg vissza voltam az írónő stílusától, a karakterek felépítésétől, és az eseményektől. Minden passzolt, úgy ahogy kellett, a benne lévő akciók miatt pedig egy percre se tudtam letenni a könyvet. Na meg utána a másik kettőt sem. A film miatt kicsit izgultam, kíváncsi voltam, mégis hogy adják vissza mindazt a cselekményt, amit a könyv biztosított számomra. És igazam is lett, mert nem, nem mindent ad vissza, de bármelyik könyvet elolvasom és utána megnézem a belőle készült filmet, ez lesz a benyomásom. Még egy háromórás film is kevés lenne mindarra, amit egy könyvben egy nap alatt olvasok el. Ennek ellenére egyáltalán nem csalódtam a filmben, sőt, egymás után újra meg újra megnéztem. Megfogott. Valahogy sikerült olyan szereplőket találni, akik - már ha nem is teljesen - de a lehető legjobban hasonlítanak a könyvbeliekre. A stílusa, és a helyszínek szintén nagyon találóak, a főszereplőkbe pedig tökéletesen beletaláltak. Trist egyszerre éreztem jó kislánynak, ami az önfeláldozók elengedhetetlen tulajdonsága, de meg volt benne az a merészség az a kíváncsiság ami miatt valahogy még is bátornak mondanám. Az alakításáért tőlem 10/10-et kapna, kevés olyan filmet látok, ahol a szereplő valóban tud egyensúlyozni két személyiség között (vagy akár három), mindig azt látom, hogy sehogy se illik abba a szerepbe, amit rá aggattak. A film eleje szerintem kicsit lassan nyomul, ha nem ismertem volna a könyvet, lehet áttekerem az elejét, mert egy kicsit vontatott volt, nem láttam azt, amit a könyvbe igen. Ugyanis a könyvbe nagyon jól le van írva Tris szorongása, a félelmei, és az érvei, ami addig játszódik le benne, míg a választási ünnepség el nem érkezik. Megismerhetjük a bátyja iránt érzett érzéseit, a családja iránti hűséget, és ízelítőt kaphatunk abból is, hogy valóban ráillik az elfajzott jelző, ugyanis sok csoport van, ami megfelelne neki. De a gondolatokat természetesen nem tudják átadni a filmben, az érzéseket sem tudják úgy közvetíteni, viszont az elejének erről kellett volna szólnia. Azt viszont hangsúlyoznám, hogy ez nem ennek a filmnek a hibája, hanem általában a filmeké, arról meg nem tehetnek, hogy a könyv eleje erre alapult. A másik negatívum sem eget rengető, szerintem inkább csak az én hülyeségem. A szimuláció, a vizsga második része, nem volt jól megoldva, nem éreztem azt az izgalmat, amit minden alkalommal éreznem kellett volna, ugyanis Tris élete függött tőle. Olyan érzésem volt, mintha valójában nem is jelentene sok mindent, merthogy Tris jól teljesít, de a lebukás veszélye nem volt érezhető. A helyszínek és az effektek túlnyomórészt jól beváltak, bár a hollóktól való félelem szerintem szintén kicsit elhanyagolt volt, de ezt valószínű csak azért mondom, mert a könyv megfogalmazásában tisztán érezni lehetett a félelmet, a filmben viszont túl egyszerűnek tűnt.

A szereplőkről:

Tris (Shailene Woodley): A fenti kritikában már leírtam, hogy a szereplésért tőlem megérdemelné a 10 pontot, kevesen érik el nálam, hogy érezzem a két személyiséget egyszerre is, és hogy valóban illik rá mind a kettő. A karakter maga nagyon szimpatikus, értékelem az erőfeszítéseket, és élveztem, amikor Trisnek az erős, vakmerő oldalát mutatta a képernyő. Mindig is szerettem az olyan szereplőket, akik a "ha nem lehet, akkor azért is megcsinálom" táborát erősítik. Erős személyiség, erős jellem.

Caleb (Ansel Elgot): Tris testvéreként legalább a minimális tiszteletet ki kéne hogy érdemelje tőlem, de valahogy még ez sem megy. Fogalmam sincs miért, de nagyon ellenszenves szereplőként él bennem mind a könyvben, mind a filmben. Tulajdonképpen nem ő a fő gonosz, habár közrejátszott benne, de leginkább a gyávaság és a hűtlenség, ami bökkenővé tették őt a szememben. Idegesített, hogy mindig vissza tudta magát könyörögni a testvére kegyeibe, és az is, amikor mindezek után újra és újra elárulta. Az alakításával nem volt semmi gond, átlagosan szerepelt, de a karaktere nem tetszett. De mindenben kell lennie egy ilyennek.

Peter (Miles Teller): Bár neki is ellenszenvesnek kellett volna lennie, valahogy mégis megszerettem a karakterét. Két lábbal állt a földön, és annak ellenére, hogy nagyon kétszínű, úgy gondolom, hogy abban a táradalomban szüksége volt erre a túléléshez. Mivel nem volt semmilyen különleges tulajdonság, amivel rendelkezett, magának kellett valahogy kitalálnia, hogy hogy élje túl. Emiatt nem haragszom rá, hisz mindig oda pártolt át, ahol az emberek az életet, nem pedig a halált ajánlották kínálkozó lehetőségként. A szereplőt ismét csak beleválasztottak, az arcmimika, és a tökéletesített vonások mind visszaadták Peter hasonmását, nagyon illett rá a szerep.

Négyes (Theo James): Azonkívül, hogy megtaláltam az egyetlen olyan pasit, aki egyezik a könyves álompasi kifejezéssel, magának a karakternek is szintén megörültem. Sokat mosolyogtam olyan beszólásain, ami valószínűleg nem is szándékosan volt vicces, de ezáltal csak még jobban az lett. Azóta is azt gondolom, hogy azt a szerepet, úgymond "rászabták". A gesztusok, a hanglejtések, a hozzájáruló komoly arc, mindegyik hozzáadódott ahhoz a képhez, amit a könyv olvasása közben Négyes kapott tőlem. Az a fajta ember, aki teljesen zárkózott, és csak annyit tudsz róla, amit véletlenül megemlít, így ha rájössz a titkára, valamiért még jobban megszereted. Az első szereplő, aki úgy játszott, hogy az felért a könyvbeli elvárásaimnak.

Jeanine (Kate Winslet): Úgy, mint a fő gonoszra, nem tudtam rá tekinteni. Ez a nő annyira kétségbeesett volt, hogy még ha akartam volna se tudtam rá hideg vérű gyilkosként gondolni. Nagyon sok ideig próbálta fenntartani a tökéletesség látszatát, és amikor ez a rendszer összeomlott, a nő is. Görcsösen kapaszkodott abba az ideálba, amit saját magának épített fel, és valójában nem is létezett, de amint ebbe a nyugalomba valaki beletiport, azt meg kellett ölni. Tehát végül is hideg vérű gyilkos, csak ő kétségbeesésből gyilkolt. Meg kell mondjam, a szereplővel nem voltam elégedett, teljesen más karaktert képzeltem volna el Jeanine-nek, nem egyezett azzal a képpel, amit egyszer már kialakítottam róla.

Christina (Zoë Kravitz): Szintén nem tetszett a szereplő kiválasztása, nekem Tris barátnője valami egészen másként él a fejemben, de Jeanine-nel ellentétben, ő tökéletesen teljesítette a feladatát. Tetszett a megjelenítése, és elégedett voltam azzal, ahogy eljátssza a szerepet, még ha nekem nem is ő lett volna az igazi. Kellemesen csalódtam a film végén, mert tökéletesen megkedveltem a karaktert, noha egy új képet épített fel bennem, nem a régit pofozta helyre. Nem volt komolyabb szerepe a történetben, de nekem annál inkább, mert csodáltam azt a köteléket, ami közte és Tris között alakult ki ilyen rövid idő alatt.

A többi szereplőt nem igen hangsúlyoznám, nálam belecsúsztak a mellékszereplő kategóriába, akik jöttek, mentek, de nem hagytak bennem túl mély nyomot. Talán még Ericket lehetne velük egy kalap alá venni, mert rá is teljesen ráillett a szerep, a könyvbeli leíráshoz sem tudtak volna jobbat választani, de még ő sem volt lényeges. Amit még nagyon értékeltem a filmben, azok a találó filmzenék voltak, amik mindig a megfelelő pillanatban szóltak, és tökéletes hangulatfokozók voltak. Ehhez tényleg csak gratulálni tudok, nagyon jól eltalálták, hogy mikor kapcsolódjon, és azt hiszem, ha ez nincs, talán nem lenne ennyire pozitív ez a kritika, mert nem kaptam volna meg azt az izgalmat, amit a könyvben minden sorban megtaláltam. Összességében véve imádtam a filmet és a könyvet egyaránt, ajánlom mindenkinek, akinek a keze közé kerül, főleg ha akcióra vágysz. Azonban jó tanács, hogy előbb mindenképpen a könyvet olvasd el, lehet, hogy anélkül nem is tetszene annyira, ha nem kóstolsz bele abba a várakozás teli izgalomba, ami végig kísérte a Beavatott köteteket.

Értékelés: