Tahereh Mafi: Ne érints

Kiadó: Gabo könyvkiadó és Keresk. Kft. 

Oldalak száma: 292

Borító: Puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9789634060611

Nyelv: Magyar

Kiadási éve: 2015

Árukód: 2625443 / 1148696

Fordító: Bozai Ágota

Első mondat:

Mindenekelőtt szóvá tennék egy nagyon fontos tényezőt, amire én csak a könyv legvégén jöttem rá. Az írónő stílusa annyira megfogott, hogy kénytelen voltam rákeresni a neten, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy igen, tök más formában íródott a könyv, ugyanis a szerzője arab származású. Ezt nem azért mondom, mert eget rengető felfedezés, de a felfogása, és a gondolkodásmódja hátborzongatóan visszatükröződik ebben a könyvben, és tulajdonképpen ezért tetszett annyira, mert nem a szép lírai megfogalmazást, de nem is a 12 egy tucat könyvbe nyerhettem bepillantást. Igazán egyedi volt, és ez már az első oldalon lejött. Onnantól pedig kész volt a káosz, mert még sétálás közben is olvastam.
 A másik nagyon egyedi stílusjegyét is muszáj vagyok kiemelni, ami az egész sorozatot végigköveti. Egyetlenegy könyvben sem láttam még olyat, hogy direkt lehúznak sorokat, majd újraírják, néha a negatív gondolatot háttérbe helyezi, és pozitívat ír helyette. Természetesen mindezt úgy, hogy a lehúzott gondolatok is olvashatók legyenek, mindig tudjuk, hogy a lány először mit gondolt, és mire hitte, hogy az jobb gondolat, vagy mire nem akart emlékezni. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell látnom, hogy nem a tartalma fogott meg a hátulján, mert abban nincs semmi extra, olyan mint a többi, de a felette lévő gondolatok, melyeket áthúztak, majd újraírták, felkeltették az érdeklődésem. Így került kezembe a könyv.

A borítóról: 

A másik tényező, ami nagyon megfogott, az a gyönyörű borító. Megszegtem a saját szabályomat, és

beleolvasgattam más blogjába, elolvasni, nekik hogyan tetszett a regény. Majdnem mindenhol azt olvastam, hogy a borító nem sikerült túl jól, nem illik a regényhez, és még sok más kritikát, amit néhol meg is értek, amikor a régi borítót helyezik előtérbe. Azzal én is úgy vagyok, hogy nem, nem illik a történethez, és nem, nem venném meg ha a kezembe akad. Nem ronda, de nekem furi volt, és még a címéhez sem passzolt. Azonban a második kiadás borítója (amire egyébként szintén sokan mondtak negatívumokat), teljesen levett a lábamról. A szem körüli kopár környezet teljesen visszaadja a könyvben lévő körülményeket és ha alaposabban megnézzük a kék szemen belül felfedezhetünk egy repülő madarad, ami - valami kicsavart módon - de nagyon fontos motívuma a regénynek. A tekintet, és amit az egésznek a mélysége sugall, megmutatja, hogy a disztópia, valójában miért is diszotópia.

Az, hogy tetszik a stílusa, az egy nagyon enyhe kifejezés. Miután kiolvastam az első részt, ültem magam elé meredve majd követeltem a másodikat. Nem tudtam honnan, de - habár még mindig nincs meg - azonnal olvasni akartam. A rövid, tömör mondatok, az, hogy ismételgeti magát a lány, egyfajta egyedi hangulatot kölcsönzött az egész történetnek. A lehúzogatások miatt végig olyan érzésem volt, mintha egy lány naplójába nyernék betekintést, amit csak azért ír, hogy ne őrüljön meg a magánytól. Naplóregénynek mondanám, amikor mégsem az, és sci-fi-nek, habár az egyetlen természetfeletti dolog az volt, hogy a lány érintése halálos. Valami egészen új fogalmat találtam, amire még nem találtak ki semmilyen szófajt. A másik dolog pedig, hogy - bár nem volt lírai szépirodalom - a metaforák és a hasonlatok vitték a pálmát. Gyönyörűen megfogalmazott szerkezetek, mondatok amiket többször kellett újraolvasnom, hogy képes legyek továbbmenni.
Viszont nagy fájdalmam volt a könyvben a lány képességének hiánya. Mármint tudott róla, megvolt, és az egésznek ez lett az alapsztorija úgy, hogy szinte alig esett róla szó. Tudtuk, hogy emiatt üldözik, tudtuk, hogy emiatt menekül, és hogy emiatt különleges, mégis csak egy ízelítőt kaptam belőle, semmi mást. Az írónő néha elejtett egy-egy információmorzsát, néha megemlített egy-két dolgot de soha nem éreztem azt, hogy megismerném, mire képes. A másik dolog, amin a mai napig elhúzom a szám, az a menekülés leírása. Onnantól kezdve, hogy elszöktek Warner "palotájából", olyan, mintha a végére értünk volna, és jönne a happy end. Persze ez messze nincs így, és ezzel én sem azt mondom, hogy a menekülésük nem volt izgalmas, csak abszurdnak tartottam azt a fajta nyugalmat, ami jellemezte a könyvet, miután sikerült megszökniük. Egy csomó ideig nem találnak rájuk, amikor Warner teljes gőzzel kajtat utánuk. Lehet, hogy azért, mert túl sok kalandregényt olvastam, vagy lehet, hogy a filmek tehetnek róla, de az én fejemben ez a két dolog kiütötte egymást, szerintem tiszta paradoxon volt.

Szereplők:



Juliette: Nem tudom, hogy az írónő stílusának vagy Juliette személyiségének tudhatom be, hogy nagyon sok negatív gondolatot, mindig átjavít pozitívra, mintha így akarná a gondolkodásmódját jobb irányba terelni, hogy a rossz dolgokban is ne csak a rosszat lássa, hanem azt a kis jót is, amit a helyzet kínál. Ez volt az egyik legjobb dolog, amit a lánnyal kapcsolatban tapasztaltam. A másik pedig, hogy tudta, mikor kell engedelmeskedni, és mikor kell ellenszegülni Warner-nek, értékeltem, hogy akkor is kitartott, amikor a legtöbb ember már rég feladta volna.

Warner: Az elején hihetetlenül ellenszenves karakterként élt bennem, az ő részeinél kirázott a hideg, valamiért teljes pszichopatának hittem. Az utóbbi tény, mondjuk azóta sem változott, de a vele való kapcsolatom, viszonylag rendeződött. Érdekes karakter, az írónő kitűnően egyensúlyozott a gyilkos és a szerethető énje között. Ellentétes érzéseim is ebből fakadhatnak, ugyanis nagyon kedvesen tudott bánni Juliettel, azt hittem, tényleg fontos neki a lány, ami valamilyen módon végül is igaz lett. Azonban máskor például kényszerhelyzetbe dobta, ezzel kínozva őt. Nehéz kiismerni, és azt hiszem, még most sem sikerült.

Adam: Ahhoz képest, hogy az egyik főszereplőről beszélünk, nekem nagyon háttérbe szorult Adam személyisége. Amennyit megismertem belőle az nagyon tetszett, amikor félni kellett, hogy a lány ellen fordul-e, féltem, amikor drukkolni kellett neki, drukkoltam. Tulajdonképpen csak egy olyan szereplő volt, akinek kellett lennie, mert szükség volt egy hős lovagra, aki a csaj védelmére siet. Félre ne értsétek, imádtam, tökéletes kép volt egy romlott világban, nagyon cuki, és néha hihetetlenül forró. Néhány édes pillanatot kölcsönzött a halál szélén álló világba.

Kenji: Bár mellékszereplő, mégis az egyik kedvencemmé vált. Felüdülés volt a sok pusztulás és kétségbeesés mellett egy ilyen szereplőről olvasni, aki a megpróbáltatások ellenére is vicces tudott maradni, nehéz helyzetekben viszont komolyan viselkedett, tökéletesen meg lehetett benne bízni, ugyanakkor meg volt benne az a bizonyos kisfiús báj. Imádtam a Kenji-Adam pillanatokat, alig lehetett nevetni a könyvben, de ezek tipikus olyan momentumok voltak, amiket nem tudtam megállni mosolygás nélkül.

James: A kisöcsi, mint szereplő, nem sok szerepet kapott a könyvben, tulajdonképpen csak egy újabb szereplő volt, akit "meg kell védeni", de nekem már az első bemutatkozásnál elnyerte a szívemet. Szerethető, főleg azokban a pillanatokban, mikor felnőttként viselkedve ő is segíteni akar a küldetés teljesítésében. Ő is abban a világban nőtt fel, mint a bátyja, így egyfajta módon szerintem ő is meg akarta védeni őt.

A könyv ütemezése nagyon találó volt, mindig abban a pillanatban kapcsolódott be egy újabb esemény, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el vele, és a lány mindezt úgy írta le, hogy átjöjjön a belőle áradó érzelem, éppen az, ami abban az adott könyvrészletben megtalálható. Az ismételgetések, a lehúzogatások, a rövid mondatok és a gyönyörű szerkezetek adták meg a könyvnek az egyediségét, a másságát, azt ami miatt ennyire lehet szeretni. Összességében egy jól megírt, érzelmekkel teli könyvet tarthattam a kezemben, ami egyszerre volt fájdalmas a szenvedéstől, néha vidám a helyzet az abszurditásától, és volt amikor sírtam a veszteségtől. A tartalom alapján nem jön le a könyv különlegessége, de ha a kezedbe kerül, és beleolvasol, érezni fogod azt a fajta varázslatot, amit az ember általában keres a könyvekben.

Kedvcsináló idézetek:

"Az időt agyonütni nem olyan nehéz, mint amilyennek hangzik"

"-Fogalmad sincs, mennyit gondoltam rád. Hányszor álmodtam - sóhaj -, hányszor álmodtam arról, hogy közel vagyok hozzád. - A kezét mozdítja, hogy végigsimítson a haján, aztán meggondolja magát. Lenéz. És fel. - Istenem, Juliette, bárhová követnélek. Te vagy az egyetlen jó, ami ebben a világban maradt."

"A madár fehér lesz, a fején aranycsíkokkal, mint valami korona. Repülni fog."

"Zöldszem váratlan élvezettel nézi, ahogy megdermedek.
-Hát nem érdekes? - csettint az ujjával. - Kent, előlépnél?
A szívverésem is eláll, amikor Adam lép a látóterembe. Kent. Úgy hívták: Adam Kent."

"Vörös festék vagyok, szőnyegre csepegő."

"Helló!
Világ.
El fogsz felejteni engem."

"Dühös-dühös-dühös akarok lenni.
A madár akarok lenni, ami elszáll.
-Mit írsz? - szólal meg a cellatársam megint.
Azok a szavak a hányadék.
Ez a remegő toll a nyelőcsövem.
Ez az ív papír a hányótálam. 
-Miért nem válaszolsz nekem?
Túl közel van, túl közel, túl közel.
Soha, senki sincs elég közel."

"Az ajka az ajka az ajka az ajka az ajka.
Szemem küzd a pislogás ellen.
Lábam remeg.
Bőröm perzsel mindenhol, ahol Adam keze nem érint."

E-book (Pdf): https://drive.google.com/file/d/0B7Qe80uhn9PyNGxrTjlDWGNTbDQ/view

Értékelés: