Díszes keret takarja a képet,
egyetlen fénykép, mondja el mit érzek.
Megkopott széle mutatja,
mi e fényképet életben tartja.
Rajta boldog leány mosolyog,
miatta fáj; új életet akarok.
Kopott fénykép őrzi a lelkemet,
ez tartja markában, megsárgult szívemet.
Sárga betű jelzi alatta,
hogy volt egy ember, ki értem az életét adta.
Mikor a fényképre pillantok reggelente,
egy új darab elveszik, mintha nem is létezne.
Üvegszívem újra, s újra darabokra törik,
lelkemben a fénykép, ismét megkopik.
Virág lepke száll, törékeny arcomra,
az új ellenség betör, lerombolt váramba.
A pille meg továbbszáll, új életet keres,
lelkem fellángol miatta, szívem pedig jeges.
A fényképre pillantok, én vagyok az áldozat,
a fényképen keresem, mi belőled megmaradt.
A pille már rég eltűnt, tűz maradt utána,
a ház rom maradna, ha a tűz királynak állna.
Látom a lángokat, de a megkopott keret,
jobban vonz, mint a szabadság; de ez a halálhoz vezet.
Érzem a meleget, s egyszer életemben,
egyszer érzem magam, teljes védelemben.
A tűz között látom, amint a fénykép lángra kap,
de a hosszú emlék, s a kín, ezegyszer elmarad.
Visszanézek magamra, megmarad a torz kép,
de lelkem darabját őrzi, a hamuvá lett fénykép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése