Bűnös

Hajdanán, mikor még éreztem a vágyat,
Ugyanazt a leányt, s az ő szívét láttad.
Hajdanán, mikor úgy éreztem fázom,
Betakart a fagy, s jött a kínzó álom.
Mára az álmok, valósággá váltak,
Bűnös rabszolgáim, szabad lábra álltak.
Az életem egy cella, rabok nélkül élek,
Egyedüli bűnösként, szabadságot kérek.
Népem zárt kalitkába, mint vad madarat,
Eltűnt a napsütés, s vele az akarat.
Láncaim hamuból, a rácsokat tűz fedi,
Fejemben a szikra, a kiutat kémleli.
Mindenki álmodik, enyém a valóság,
De az éjjel elítél, mint öttagú bíróság.
Álmodók szobájába lopózom be éjjel,
Bűnözőként, néhány furcsa szempár kémlel.
Hazugságot suttogok, az éj elnyeli hangom,
Ködös ruhába bújok; szürkületi fantom.
Az utcákat járom, bűntárat keresek,
Egyedül az utcán, halálomon nevetek.
Alkonyodó égen, látom meg a napot,
A fénynek még egy esélyt, új életet adok.
Fáradó lelkemen szikrázik sugara,
Új élet kezdődik, új remény hajnala.
Szememet vakító, ezüstös fényben,
A dallamot várom, mely kimondja, végem.
De a sötétség elmarad, helyette a nap,
Suttogja, hogy egyetlen esélyem maradt.
Hallom a sírást, látom a tolvajt,
Bűnös szerepem immár újra foglalt.
Látom a betörőt, senki sem hibátlan,
Miért hittem, hogy én vagyok bűnös e világban?
Szárnyra kapok újra, bűnös létem vezet,
A gyilkos szó mindenkit maga alá temet.
De te is csak egy vagy, akár egy porszem,
Egy élet hosszú láncban, egyetlen új szem.